Meg akarsz halni bennem. Hát te? - kérdezem pontosan olyan hangon, mint mielőtt kiléptél az ajtómon. A következő reggel azt hittem, a finomító miatt evakuálni kell a várost és azt hallom a hangszórókból. De azt üvöltötték, hogy föltartott kezekkel jöjjek ki. Valami egészen más nevet mondtak és nem akartam tudni, miről beszélnek. Oldalra fordultam, óvatosan megcsókoltam az arcodat, és kimentem a konyhába kávéért. Megigazítottam rajtad a takarót, másnapos voltál, sápadt és hideg. A fürdőszobába készültem a konyhából visszajövet, amikor darabokra esett az ajtó. Sokáig nem láttam a portól. Zokogni kezdtem, és egy hang nélkül a szám elé tartottam a mutatóujjamat, hogy ne keltsenek föl ezek - majd minden nap dolgozol a rendszeres rendszertelenségben, fáradt vagy, másnapos, ma is mégy délutánra a biciklivel, és amit ezek akarnak tőlem, az az én ügyem meg az övék. Kiabáltak. Hangokat kiabáltak, amiket a levegővel együtt beszívtam. A meglassult gravitáció az ajtó darabjaival együtt végtelen zuh