- Visszajöttél...? Nem válaszolt semmit. Bevackolt a paplanomba, magára húzta a kockás plédemet, és lélegezni készült. Azonnal döntöttem. Mennie kell. Minél előbb, annál jobb mindkettőnknek. Még nem volt szívem megzavarni. Aznap is dolgoztam, jöttek a számok, az ihatatlan céges kávé, energiaital, koffeintabletta, cigi. Hazafelé illedelmesen bemutattam a bérleteimet, napszaknak megfelelően köszöntem mindenkinek és figyeltem, nehogy bárkit fellökjek a sietségben. Otthon akartam lenni, fennakadások és késleltető tényezők nélkül. Mielőtt benyitottam, még megigazítottam a kabátomon a gyűrődéseket és elhatároztam, hogy nem lesz ott. Nem volt merszem a szobába lépni. Leültem odakint, kávét töltöttem, ez már otthoni - íze is van, eddig legalábbis volt. Bekapcsoltam a gépet, lassan, de biztosan stabilizálta magát a rendszer. Az a spórolós vírus megviselte, újra kellett telepíteni az egészet, kikaparni a hardver mélyéről a csírákat, és elölről kezdeni. Már tiszta, csak ilyenkor, ha az
ön-és közterápiás blog