Fülledt meleg van, azt mondja a biztonsági néni a spúrban, hogy itt még vihar lesz. Körbenézek, várom, hogy vihar rám köszönjön a kijáratnál. Máshol vagyok agyban. Számolom: macskamuníció check, paradicsomlé Anyának check, liter tej, csipsz, energiaitalnak nevezett hígfos check. Július vége, a szekrény azért is hosszúujjút dob rám, kit érdekel, most nem csinálok fejet, kapja be mindenki. Most így hazafelé úgy érzem, nem volt jó ötlet. Feszengek, még be kell mennem szösztelenítőért a kínaiba a kislányhoz, mert az összes létező mosógépszart összeszedte az egy darab blézerem. Túlélem, hazaosonok, végre kulcs, macska, szatyor ledob, géphez visszaül. Dolgozom. Átállítom, kiszámolom, visszaírok. Nem motivál, pedig egyébként szeretem. Most máshol vagyok. Anyukám betegen vár, telefonált, hogy most mikor megyek, egyáltalán megyek-e, későn megyek-e, várnak szeretettel. Rég láttam így, ilyen pozitívan, pedig most beteg. Legutóbb munkából hazajövet megmorogta egy kutya, meséli, és a következ
ön-és közterápiás blog