Bizony, lassan három hónapja ilyen érzés...:)
Hópelyhek. Ezer és ezer fehér kis csillag az égből lefele. Nem, nem esik, épp csak letévelyeg, közben játszanak a fénnyel, a levegővel, az alig létező légmozgással, mindennel. És mindenkivel.
És ezért nem lehet rájuk haragudni.
Megint feketében vagyok - a villamoson veszem észre. Már rutin, de nem rossz rutin. Nem hangulattükrözés, nem gyász-elszíneződés - ellenben mindenhez passzol és kellően komoly fejem lesz a komolytalanból tőle. Szolid sminkkel meg rajzfilmszemöldökkel elég ütős kombó.
Búcsú a békávétól, kártya van, telefon halkít, Flea-t szelíden kitessékelem a neki fenntartott szürkeállományi szektorból. Jó reggelt kívánok. Mivel rajtam kívül senki a liftben, biztos én nyomtam meg a négyes feliratú gombot. Kávékészítés koreaiból, kódok sokaságát írom ide-oda, access oké, szia cég, szia gép, szia user.
Szeretlek ám titeket.
Nem tudom, mit akarok, hangzik az újabb sikerélmény-gyanús sztori második hetének eleje - pár ironikus szó kíséretében a női megértésről.
Szaladgálnak az ujjaim a billentyűzeten (kettő a space-en, akkor most tulajdonképpen nyolcujjas vakírás...?), szórakozottan nyomom az entert, hóha bitjeim, elektronhátra pattanjatok.
Következtetés levonva: ha valakinek legalább egy oktávval mélyebb a hangja, mint a tiéd, azt se hidd el, amit kérdez, de azért ne haragudj meg. Ilyenek. Lehet ám őket szeretni, jó is, csak ne gondolj róluk mást, mint amik-akik.
{File saved to local disk. Creating shortcut to desktop...}
Hazafelé a vonat álomba zakatol. Valamiért megnyugtat a vonatzakatolás és eddig még mindig sikerült Érdnél fölébrednem. Cipőstül-kabátostul szobába, zenééét MOST, macskasupport. Fürdés; enni minek, inkább tea. Duna TV, Alarm einschalten - fünf Uhr dreißig, nagy ölelés a Bibliámnak és már jön is Cira a vállamra gömbölyödni...
Alszunk. Nyugalomban, biztonságban. Nem feltétlen kell szerelem a biztonsághoz...
{File saved to local disk. Creating shortcut to desktop...}
Hullámzik, elmosódik, vibrál a hang a belső térben. "Kívánom, hogy találd meg..."
Megvan. Ha te nem adod, adja Isten. Ő soha-soha nem fogja közölni velem, hogy majd. Ha mégis, az nem azért lesz, mert nem tudja, mit akar vagy fél vállalni azt, amit akar. Azt nekem nem kell tudni, nem szabad még tudni, amire Ő azt mondja, hogy majd.
Biztonság.
Visszahívott az életbe Isten. Munkát adott. Barátokat adott. Itt van Cira. A lakásban, ami nem albérlet.
Itt a hír, hogy mégis lehet gyerekem. Itt a nem-vagyunk-jóban-dehogynem barátném.
Nyugodtan alszom.
Az Isten közelségének és szeretetének, a szívesen és az aktuálisan legjobb tudásnak megfelelően végzett kötelességnek a tudatában.
A szerető környezet biztonságában. Annak tudatában, hogy párszor még biztosan láthatom barátném szemöldökráncolását elsimulni egy kiadós világnakhisztizős-háborgós beszélgetés után.
Hallhatom a macskagyermek dorombolását, miközben játékosan ropogtatja az inakat a kézfejemben a pici háromszögfogával, mert ezzel bizonyítja nekem és néha a gitártokomnak, hogy ő ám vadász. (Legalább ennyire jó, amikor a vizes orrocskájával bökdös arcon fél háromkor, értsd: 02.30 AM GMT).
És tuti meggyógyul az összes nyúzott-hólyagos ujjhegyem a következő szabadnapomig, úgyhogy reszkessen mind a négy húrom. Holnap a szürke pulóverben megyek munkába és vékonyabbra rúzsozom a számat és nem írok üzenetet neki, csak ha már nagyon-nagyon szeretnék. Egyik "neki"-nek sem. Jó illata van ennek a takarónak és nagyon aranyos hangja van az idős néninek a tévében... tessék mondani még mesét... köszönöm...
Istennek hála, nyugodtan alszom annak tudatában, hogy...
{stand-by mode preparing, please wait}
{disconnecting....................................}
Hópelyhek. Ezer és ezer fehér kis csillag az égből lefele. Nem, nem esik, épp csak letévelyeg, közben játszanak a fénnyel, a levegővel, az alig létező légmozgással, mindennel. És mindenkivel.
És ezért nem lehet rájuk haragudni.
Megint feketében vagyok - a villamoson veszem észre. Már rutin, de nem rossz rutin. Nem hangulattükrözés, nem gyász-elszíneződés - ellenben mindenhez passzol és kellően komoly fejem lesz a komolytalanból tőle. Szolid sminkkel meg rajzfilmszemöldökkel elég ütős kombó.
Búcsú a békávétól, kártya van, telefon halkít, Flea-t szelíden kitessékelem a neki fenntartott szürkeállományi szektorból. Jó reggelt kívánok. Mivel rajtam kívül senki a liftben, biztos én nyomtam meg a négyes feliratú gombot. Kávékészítés koreaiból, kódok sokaságát írom ide-oda, access oké, szia cég, szia gép, szia user.
Szeretlek ám titeket.
Nem tudom, mit akarok, hangzik az újabb sikerélmény-gyanús sztori második hetének eleje - pár ironikus szó kíséretében a női megértésről.
Szaladgálnak az ujjaim a billentyűzeten (kettő a space-en, akkor most tulajdonképpen nyolcujjas vakírás...?), szórakozottan nyomom az entert, hóha bitjeim, elektronhátra pattanjatok.
Következtetés levonva: ha valakinek legalább egy oktávval mélyebb a hangja, mint a tiéd, azt se hidd el, amit kérdez, de azért ne haragudj meg. Ilyenek. Lehet ám őket szeretni, jó is, csak ne gondolj róluk mást, mint amik-akik.
{File saved to local disk. Creating shortcut to desktop...}
Hazafelé a vonat álomba zakatol. Valamiért megnyugtat a vonatzakatolás és eddig még mindig sikerült Érdnél fölébrednem. Cipőstül-kabátostul szobába, zenééét MOST, macskasupport. Fürdés; enni minek, inkább tea. Duna TV, Alarm einschalten - fünf Uhr dreißig, nagy ölelés a Bibliámnak és már jön is Cira a vállamra gömbölyödni...
Alszunk. Nyugalomban, biztonságban. Nem feltétlen kell szerelem a biztonsághoz...
{File saved to local disk. Creating shortcut to desktop...}
Hullámzik, elmosódik, vibrál a hang a belső térben. "Kívánom, hogy találd meg..."
Megvan. Ha te nem adod, adja Isten. Ő soha-soha nem fogja közölni velem, hogy majd. Ha mégis, az nem azért lesz, mert nem tudja, mit akar vagy fél vállalni azt, amit akar. Azt nekem nem kell tudni, nem szabad még tudni, amire Ő azt mondja, hogy majd.
Biztonság.
Visszahívott az életbe Isten. Munkát adott. Barátokat adott. Itt van Cira. A lakásban, ami nem albérlet.
Itt a hír, hogy mégis lehet gyerekem. Itt a nem-vagyunk-jóban-dehogynem barátném.
Nyugodtan alszom.
Az Isten közelségének és szeretetének, a szívesen és az aktuálisan legjobb tudásnak megfelelően végzett kötelességnek a tudatában.
A szerető környezet biztonságában. Annak tudatában, hogy párszor még biztosan láthatom barátném szemöldökráncolását elsimulni egy kiadós világnakhisztizős-háborgós beszélgetés után.
Hallhatom a macskagyermek dorombolását, miközben játékosan ropogtatja az inakat a kézfejemben a pici háromszögfogával, mert ezzel bizonyítja nekem és néha a gitártokomnak, hogy ő ám vadász. (Legalább ennyire jó, amikor a vizes orrocskájával bökdös arcon fél háromkor, értsd: 02.30 AM GMT).
És tuti meggyógyul az összes nyúzott-hólyagos ujjhegyem a következő szabadnapomig, úgyhogy reszkessen mind a négy húrom. Holnap a szürke pulóverben megyek munkába és vékonyabbra rúzsozom a számat és nem írok üzenetet neki, csak ha már nagyon-nagyon szeretnék. Egyik "neki"-nek sem. Jó illata van ennek a takarónak és nagyon aranyos hangja van az idős néninek a tévében... tessék mondani még mesét... köszönöm...
Istennek hála, nyugodtan alszom annak tudatában, hogy...
{stand-by mode preparing, please wait}
{disconnecting....................................}
Just a perfect day,
VálaszTörlésDrink sangria in the park,
And then later,
When it get's dark, we go home.
Just a perfect day,
VálaszTörlésYou made me forget myself,
I thought I was someone else,
Someone good...
:)
Inez
VálaszTörlésHihetetlen, körbe nézek a gyertyákkal megvilágított szobámban...és gyönyörű.
Elkapom a pillanatot,és nem fáj, hogy nem vagy velem..csak hallgatom a zenét, füstöl az illat, a konyhában süti készül, és gyertyák őriznek..
Azt hiszem így könnyebb..megtartom az élményt köntösben rohangálok illatok sokasága de élvezem, mind az enyém!
Aztán másnap újra felkelek, újra elindulok..és jönnek az átélt mozzanatok...
Ahogy ott mellettem feküdtél az ágyon megérintettél, és repes a kacajom..a szívemben sok pici apró csillám..és nehéz lesz a kedvem..gyors zene váltás a telefonon, könyv elő a táskából, kinézek a vonat ablakon..nem nem gondolok...csak vagyok...