Pénteken késő este magam mellé vettem a könyvet is. Akkor tettem le, amikor a macska mellém gömbölyödött. Olyankor az egyenletes dorombolása, szuszogása az én lélegzetemet is magához igazítja, engem pedig meglassít, belesimít a takaróba.
Abba a másik világba, ahol az ember alvás közben átkerül, szintén mindig egyedül kell menni.
Péntek éjjel valami rémisztő helyzetben találtam magam odaát. Erre már van megoldásom: amikor álmomban hangosan kiabálok vagy zokogok, azzal egy kicsit közelebb kerülök az ébrenléthez és innen már könnyebb: át tudom forgatni a kiabálást, zokogást nevetésbe, megálljt parancsolhatok a történetnek, megkérdezhetem az ottani magamat, hogy akarom-e megoldani azt a rémisztő helyzetet, vagy majd később.
Péntek éjjel is ezt használtam, és ébredés után a könyvre esett az első pillantásom, a két ölelkező felnőttkézre. Miért nem parancsolok megálljt a történetnek, miért nem forgatom a kiabálást, a zokogást nevetésbe - ébren?
Több okból is "elfogyhatott a levesem".
Edd meg, amit főztél: viseld a következményeit a figyelmetlenségednek, annak, amit elrontottál.
Egészségedre váljék: örülök, hogy adhattam neked valamit, amit örömmel fogadtál, ami többé tesz téged.
Olcsó húsnak híg a leve: ha megúszósan mentél a feladatnak, nem akartad megfizetni az árát...
Szegény ember vízzel főz: abból vagy kénytelen kihozni a legtöbbet, amid van...
A feketelevest meghagytam reggelre. Ha elfogyott a levesed, újat kell készíteni. Tudod, hogyan kell: veszel hozzá marhahúst, csontot, keserű zöldséget és édeset, répát, könnyeztetős hagymát, kell hozzá csípős paprika is. Borsot, amit majd törhettek egymás orra alá. Olajat, amin elcsúszhattok. Ugyanúgy, de máshogyan.
Mert már tudod, miből mennyit végy. Már tudod, hogy nem fog szétesni a zöldség a levesben. Tudod, hogy ha kevés a só, majd tesz bele magának. Akkor is kevés lesz neki, amikor neked már pont elég, és ez jó is így. Mások vagytok, más ritmusban ver a szívetek, más színű a szemetek, teljesen másfajta szemüveg kell. Fizikailag is máshogy láttok dolgokat. Nem azzal szeretlek jól, ha a te szemeddel is jól látok; ez nyilván képtelenség. Nem érezhetek a te szíveddel sem, hiszen az a te szíved, a te elmúlt negyven éved. Te hagysz engem stabilizálódni, ahogyan én is hagynálak téged, ha akarnád.
Ha nem kényelmesítettelek volna bele magamba.
A párnámra nézek, a két ölelkező kézre. A fehér, puha macska kinyújtózik a könyvből: az én felelősségem is a férjem élete.
Talán én is jobban leszek.
Hacsak nem egy betokozódott patriarchális társadalom belém rögzített tanulsága követelőzik.
Abba a másik világba, ahol az ember alvás közben átkerül, szintén mindig egyedül kell menni.
Péntek éjjel valami rémisztő helyzetben találtam magam odaát. Erre már van megoldásom: amikor álmomban hangosan kiabálok vagy zokogok, azzal egy kicsit közelebb kerülök az ébrenléthez és innen már könnyebb: át tudom forgatni a kiabálást, zokogást nevetésbe, megálljt parancsolhatok a történetnek, megkérdezhetem az ottani magamat, hogy akarom-e megoldani azt a rémisztő helyzetet, vagy majd később.
Péntek éjjel is ezt használtam, és ébredés után a könyvre esett az első pillantásom, a két ölelkező felnőttkézre. Miért nem parancsolok megálljt a történetnek, miért nem forgatom a kiabálást, a zokogást nevetésbe - ébren?
Több okból is "elfogyhatott a levesem".
Edd meg, amit főztél: viseld a következményeit a figyelmetlenségednek, annak, amit elrontottál.
Egészségedre váljék: örülök, hogy adhattam neked valamit, amit örömmel fogadtál, ami többé tesz téged.
Olcsó húsnak híg a leve: ha megúszósan mentél a feladatnak, nem akartad megfizetni az árát...
Szegény ember vízzel főz: abból vagy kénytelen kihozni a legtöbbet, amid van...
A feketelevest meghagytam reggelre. Ha elfogyott a levesed, újat kell készíteni. Tudod, hogyan kell: veszel hozzá marhahúst, csontot, keserű zöldséget és édeset, répát, könnyeztetős hagymát, kell hozzá csípős paprika is. Borsot, amit majd törhettek egymás orra alá. Olajat, amin elcsúszhattok. Ugyanúgy, de máshogyan.
Mert már tudod, miből mennyit végy. Már tudod, hogy nem fog szétesni a zöldség a levesben. Tudod, hogy ha kevés a só, majd tesz bele magának. Akkor is kevés lesz neki, amikor neked már pont elég, és ez jó is így. Mások vagytok, más ritmusban ver a szívetek, más színű a szemetek, teljesen másfajta szemüveg kell. Fizikailag is máshogy láttok dolgokat. Nem azzal szeretlek jól, ha a te szemeddel is jól látok; ez nyilván képtelenség. Nem érezhetek a te szíveddel sem, hiszen az a te szíved, a te elmúlt negyven éved. Te hagysz engem stabilizálódni, ahogyan én is hagynálak téged, ha akarnád.
Ha nem kényelmesítettelek volna bele magamba.
A párnámra nézek, a két ölelkező kézre. A fehér, puha macska kinyújtózik a könyvből: az én felelősségem is a férjem élete.
Talán én is jobban leszek.
Hacsak nem egy betokozódott patriarchális társadalom belém rögzített tanulsága követelőzik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!