A régi BMW-m lassan tíz éve az udvaron pihent. Többször megpróbáltam felújítani, de nem sok sikerrel. Egyre több lett rajta a rozsdafolt és a por; a moha megtelepedett az ablakok gumi tömítéseiben. Ám ahogy beleültem megváltozott a világ. A napszítta ülések poros szaga összekeveredett az olaj, és benzin illatával. Úgy hatott rám mintha kokaint szívtam volna be az áporodott levegő helyett. Ráadtam a gyújtást, és hallgattam a motor karakteres hangját.
Hosszan figyeltem a csillagos égboltot, és amikor visszamosolygott a telihold, ráléptem a gázpedálra. Kihajtottam a sötétbe burkolózott kertből, át a néma városon, végig az alvó kukoricaföldek mellett. Egyenesen fel, a hegyek közé. Fagyott szerpentineken száguldottam őrjítő sebességgel. A kanyarokban csikorgott a gumi, és a kocsi hangszóróiból csak nekem sikított a Switchblade symphony. A szívem együtt dobbant a dugattyúkkal, az ereimben benzinnel kevert olaj áramlott. Eggyé váltam az autóval, nem volt többé „az” és „én”.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!