The Grip Co.

http://www.youtube.com/watch?v=zefkHnDkM1s

Faith No More 073 , originally uploaded by Dina Marie . ha csupán a banda 40%-áról készült fotótól már 280 a pulzusom legalább, mi lesz velem kint...? oké, hogy az ember elsődleges érzéke a látás, de alapvetően auditív típus vagyok... végem lesz júliusban, mint a.

Meg akarsz halni bennem. Hát te? - kérdezem pontosan olyan hangon, mint mielőtt kiléptél az ajtómon. A következő reggel azt hittem, a finomító miatt evakuálni kell a várost és azt hallom a hangszórókból. De azt üvöltötték, hogy föltartott kezekkel jöjjek ki. Valami egészen más nevet mondtak és nem akartam tudni, miről beszélnek. Oldalra fordultam, óvatosan megcsókoltam az arcodat, és kimentem a konyhába kávéért. Megigazítottam rajtad a takarót, másnapos voltál, sápadt és hideg. A fürdőszobába készültem a konyhából visszajövet, amikor darabokra esett az ajtó. Sokáig nem láttam a portól. Zokogni kezdtem, és egy hang nélkül a szám elé tartottam a mutatóujjamat, hogy ne keltsenek föl ezek - majd minden nap dolgozol a rendszeres rendszertelenségben, fáradt vagy, másnapos, ma is mégy délutánra a biciklivel, és amit ezek akarnak tőlem, az az én ügyem meg az övék. Kiabáltak. Hangokat kiabáltak, amiket a levegővel együtt beszívtam. A meglassult gravitáció az ajtó darabjaival együtt végtelen zuh...

Koszos kis lokál volt a törzshelyem. Falait dohányfüsttől foltos, meghatározhatatlan színű tapéta borította. Az asztalok kopottak, a székek recsegősek. Valamikor feketére lakkozták őket, de az idő csontszínű foltokat radírozott, az egyébként sem vidám színekbe. A bár sarkában régi versenyzongora állt, tetején rumos üveg pihent. A mellette húzódó pult maszatos, pléh lapján poharak sorakoztak, amikkel Csíkos Beni végzett. Vele szemben az italpolcon olcsó, égetett szeszek, és ahogy ismerem őt: áldozatok lesznek az éjszaka hátralévő részében. Edit, a pultos lány lépett a férfi, és a polc közé: – Nem kellene már többet innod – próbálta lebeszélni a férfit. Beni csak morgott valamit, és folytatta tovább a poharazást. A lány megcsóválta fejét, és eltűnt a pult mögötti helyiségben. Amint odakint felgyulladtak a gázlámpák, előkerült Macska, a bárzongorista is. Töltött magának a hangszer tetején álló üvegből, majd elmerült a fekete-fehér csontbillentyűk rengetegében. A jazz dallama úgy járta át ...

There is a Saturday in the morning, ... the vernal day shines in finally through a shutter first light like happy one does. I lie only, I am not watching something else only get in consider. I want to feel as I enjoy the moment. I feel it finally, that good. That from everything independently good feeling, to lie in the bed so only. Next breakfast, order pile, hangin' with my girl .Walking.. Sunshine lake. Swans, waterfront. And I find myself again. That's me. The minute does not count only, how I am sitting, the waterfront, glitter the grass, swans on the water, talkin about everything...I eatin' my choc, and everything like that as I would like it. For me good. Rare. But exceptional occasion. I smile within, and I find my way back into the past directly. How many days passed outside in the free one, and we were running around only, I saw now again, I rode it there in the grass, than then in the past.. for a long time. Plain things, but these stain happy one ..most I know ...

Visszaülök a kocsiba és nekivágok az éjszakának. Nem tudom mennyi ideig tart az utazás, csak arra emlékszem, hogy megérkezem a Városba. Kiszédülök a kocsi ajtaján, véres kátrányt és benzingőzt öklendezek a poros földre. Egy kis idő múlva feltérdelek, és félresimítom a szemembe lógó hajamat. Szemügyre veszem a várost. A házak a Dunából nőnek ki, némelyikük csupán egy homlokzat. Az ősi, sosem-lakott tégla épületek vak ablakaikkal bámulják a lábaiknál ólmosan fodrozódó, zöld vizet. A horizont higanyszürke kontúrjai beleomolnak a folyó kristályos tükrébe. Teremtés előtti csend honol a sötét utcákon. Marian áll az autóm mellett, és felsegít a földről. Szebb mint bármi, amit az életemben láttam. Szőke haja hullámzani látszik a holdfényben, szeme tengerkéken izzik. Az arcára kagylók, cápák és csikóhalak árnyékát veti a hullámokról visszaverődő csillagok sápatag tüze. – Tessék, próbáld ki – egy injekciós tűt nyújt felém – Olyan érzés... de majd meglátod! – mosolyog. Nadrágszíjammal elszorítom ...

Megállok egy útmenti kifőzdénél – a kamionosok miatt éjszaka is nyitva tart. Kávét kérek és citromos süteményt, mint a Született Gyilkosok Mickey-je. - Ismered Oliver Stone-t? – kérdezem a pultos lányt. - Ide nem járnak külföldiek – jön a válasz. Olyan mosolya van, mint Marlene Dietrichnek; melegséggel tölt el. - Melankólia, mon cher! – vigyorgok rá, majd fizetek és távozom. Kilépek az épületből, és összehúzom magamon a kabátomat. A csípős szélben már nem is tűnik olyan mosolygósnak Marlene Dietrich. Nincs kedvem visszaülni a kocsiba, ígyhát hosszan gyalogolok az éjszakai országúton. Kettő óra körül csikorogva fékez le mellettem egy régi Fiat. – Merre mész? – kérdezi franciául a benne ülő fiatal lány. – A Balatonhoz – válaszolom rekedten, miközben lehajolok a kocsi ablakához. – Ülj be, elviszlek magammal! – válaszolja kedvesen, és kinyitja nekem az ajtót. Életem leghosszabb utazása kezdődik. Bejárjuk egész Magyarországot térben és időben. Látom harcolni és letelepedni a vaskor nép...