The Grip Co.

Koszos kis lokál volt a törzshelyem. Falait dohányfüsttől foltos, meghatározhatatlan színű tapéta borította. Az asztalok kopottak, a székek recsegősek. Valamikor feketére lakkozták őket, de az idő csontszínű foltokat radírozott, az egyébként sem vidám színekbe. A bár sarkában régi versenyzongora állt, tetején rumos üveg pihent. A mellette húzódó pult maszatos, pléh lapján poharak sorakoztak, amikkel Csíkos Beni végzett. Vele szemben az italpolcon olcsó, égetett szeszek, és ahogy ismerem őt: áldozatok lesznek az éjszaka hátralévő részében. Edit, a pultos lány lépett a férfi, és a polc közé: – Nem kellene már többet innod – próbálta lebeszélni a férfit. Beni csak morgott valamit, és folytatta tovább a poharazást. A lány megcsóválta fejét, és eltűnt a pult mögötti helyiségben. Amint odakint felgyulladtak a gázlámpák, előkerült Macska, a bárzongorista is. Töltött magának a hangszer tetején álló üvegből, majd elmerült a fekete-fehér csontbillentyűk rengetegében. A jazz dallama úgy járta át ...

There is a Saturday in the morning, ... the vernal day shines in finally through a shutter first light like happy one does. I lie only, I am not watching something else only get in consider. I want to feel as I enjoy the moment. I feel it finally, that good. That from everything independently good feeling, to lie in the bed so only. Next breakfast, order pile, hangin' with my girl .Walking.. Sunshine lake. Swans, waterfront. And I find myself again. That's me. The minute does not count only, how I am sitting, the waterfront, glitter the grass, swans on the water, talkin about everything...I eatin' my choc, and everything like that as I would like it. For me good. Rare. But exceptional occasion. I smile within, and I find my way back into the past directly. How many days passed outside in the free one, and we were running around only, I saw now again, I rode it there in the grass, than then in the past.. for a long time. Plain things, but these stain happy one ..most I know ...

Visszaülök a kocsiba és nekivágok az éjszakának. Nem tudom mennyi ideig tart az utazás, csak arra emlékszem, hogy megérkezem a Városba. Kiszédülök a kocsi ajtaján, véres kátrányt és benzingőzt öklendezek a poros földre. Egy kis idő múlva feltérdelek, és félresimítom a szemembe lógó hajamat. Szemügyre veszem a várost. A házak a Dunából nőnek ki, némelyikük csupán egy homlokzat. Az ősi, sosem-lakott tégla épületek vak ablakaikkal bámulják a lábaiknál ólmosan fodrozódó, zöld vizet. A horizont higanyszürke kontúrjai beleomolnak a folyó kristályos tükrébe. Teremtés előtti csend honol a sötét utcákon. Marian áll az autóm mellett, és felsegít a földről. Szebb mint bármi, amit az életemben láttam. Szőke haja hullámzani látszik a holdfényben, szeme tengerkéken izzik. Az arcára kagylók, cápák és csikóhalak árnyékát veti a hullámokról visszaverődő csillagok sápatag tüze. – Tessék, próbáld ki – egy injekciós tűt nyújt felém – Olyan érzés... de majd meglátod! – mosolyog. Nadrágszíjammal elszorítom ...

Megállok egy útmenti kifőzdénél – a kamionosok miatt éjszaka is nyitva tart. Kávét kérek és citromos süteményt, mint a Született Gyilkosok Mickey-je. - Ismered Oliver Stone-t? – kérdezem a pultos lányt. - Ide nem járnak külföldiek – jön a válasz. Olyan mosolya van, mint Marlene Dietrichnek; melegséggel tölt el. - Melankólia, mon cher! – vigyorgok rá, majd fizetek és távozom. Kilépek az épületből, és összehúzom magamon a kabátomat. A csípős szélben már nem is tűnik olyan mosolygósnak Marlene Dietrich. Nincs kedvem visszaülni a kocsiba, ígyhát hosszan gyalogolok az éjszakai országúton. Kettő óra körül csikorogva fékez le mellettem egy régi Fiat. – Merre mész? – kérdezi franciául a benne ülő fiatal lány. – A Balatonhoz – válaszolom rekedten, miközben lehajolok a kocsi ablakához. – Ülj be, elviszlek magammal! – válaszolja kedvesen, és kinyitja nekem az ajtót. Életem leghosszabb utazása kezdődik. Bejárjuk egész Magyarországot térben és időben. Látom harcolni és letelepedni a vaskor nép...

Wake up baby, the sun stares at your face since hours. Pick up your phone, say something unexpected and try to open your eyes. I'm still sleepy although I was on stand-by for a pretty while. 75% of my fingertips are dead on my right hand, that's what - yesterday I thought I try to find out what's the basic note of "Wasting my time" and I couldn't stop playing again. The guy on the phone is pretty awake already, asks me if I have enough food and says similarly boresome and unnecessary things. I'm still sleeping. Wake up baby, open your window, take a deep breath and listen to the birds. Feels pretty good, right? Chill-out in the morning, feels like it was summer and not the early spring. After a sigh and getting back on my sofa I take a dram of my coffee and light a cigarette on. What a peaceful smile from the inside - why do I start thinking Latin although I never learnt? Da pacem Domine... in Deum veritas. I know they are watching me, the One from there...

Szakad az eső és nagyon csönd van. Percekkel később jut el a nővér kérdő hangsúlya az agyamig, nem tudom, mire válaszoljak. Nyitva hagyta az ajtót, és nagyon jön be a hideg meg valami fura szag. Kérdeztek, valaki végre kérdezett - válaszolni akarok. Már nincs a szobámban, tehát megkeresem. A folyosón villog a neoncső. Nagy lepkék veszik körül, a legnagyobb zajt az üveghez csapódó rovartestek keltik. Mindenki alszik már...? A nővér megvan, fölismerem a lábáról. Újra lemaradtam a válaszolási lehetőségről: nem hajlandó velem fölvenni a szemkontaktust, ehelyett kitartó sértődöttséggel bámulja a kis gombot a pult alatt. Ez itt vér. Nő-vér. Nem válaszolok. Akkor nem. Keresek valakit, akinek lehet. A folyosó végén sejteni kezdem a recepciós lány sziluettjét, lassan, élvezettel szívok egy korty levegőt a Válaszhoz. Ténfereg. Összeesik. Nem tudom, ki ez az ember, de nagyon nagy és közeleg. A sötétkék munkásruha nadrágszára fegyelmezetten a bakancsába tűrve, a falfehér arcán irreálisan hideg a ...

A régi BMW-m lassan tíz éve az udvaron pihent. Többször megpróbáltam felújítani, de nem sok sikerrel. Egyre több lett rajta a rozsdafolt és a por; a moha megtelepedett az ablakok gumi tömítéseiben. Ám ahogy beleültem megváltozott a világ. A napszítta ülések poros szaga összekeveredett az olaj, és benzin illatával. Úgy hatott rám mintha kokaint szívtam volna be az áporodott levegő helyett. Ráadtam a gyújtást, és hallgattam a motor karakteres hangját. Hosszan figyeltem a csillagos égboltot, és amikor visszamosolygott a telihold, ráléptem a gázpedálra. Kihajtottam a sötétbe burkolózott kertből, át a néma városon, végig az alvó kukoricaföldek mellett. Egyenesen fel, a hegyek közé. Fagyott szerpentineken száguldottam őrjítő sebességgel. A kanyarokban csikorgott a gumi, és a kocsi hangszóróiból csak nekem sikított a Switchblade symphony. A szívem együtt dobbant a dugattyúkkal, az ereimben benzinnel kevert olaj áramlott. Eggyé váltam az autóval, nem volt többé „az” és „én”.